Velodrome

A tervezési terület Budapest budai oldalának északi felén, a Duna közvetlen közelében található. A terület

az egykori Óbudai Gázgyár ipari műemléki területének északi zónáját foglalja magába, mely a városi felszíni

közlekedés szinte teljes vertikumával elérhető. Itt létesül Magyarország első, a nemzetközi sportszövetségi

előírásoknak megfelelő, fedett kerékpár-stadionja. Fontos adottság, hogy a megvalósítani kívánt létesítmény

annak a sportágnak ad otthont, melynek művelői a város bármely pontjáról „nyeregből” érhetik el a sportág

katedrálisát, hiszen a főváros kerékpárút hálózata több irányból is itt fut össze.

Az épület közlekedési rendszerének fluiditása igazodik a kerékpáros sport mozgási karakteréhez,

körkörös hullámzása utalhat a folyó örvénylő mozdulataira. A nemzetközi versenyekre optimalizált tömör

vörösfenyő pálya belsejében multifunkciós központi tér kap helyet. A pályát a lelátószint fogja körül, mely

egyben fórumként is működik: földtől elemelt gyűrű, forgalomtól védett találkozóhely, transzcendens zóna,

parkosított rézsűvel övezett tér. Az acél lábakra állított kupola a lelátó szintre támaszkodik, mindent egyesít és

körbe mindent meg is mutat, hiszen változó magasságú éle alatt körbe üvegezett sávon keresztül tárjuk fel a

környék épített és természetes környezeti elemeit. A kupola egyben fényelosztó lencse is. Nappal a

természetes napfényt káprázásmentesen juttatja be a beltérbe, esti rendezvényeknél világító lencseként,

messziről látható iránypont gyanánt is működik. A körpanoráma a lelátó szintről maximálisan érvényesül, a

dóm bármely pontjáról nézve benne érezzük magunkat a városi infrastruktúra és természeti környezet együttes

lüktetésében.

VELODROME - tervpályázat / competition - 2017

Velo_05_.0000.jpg
01.jpg
06.jpg
doc00191120170529161811_001.jpg
doc00192820170529184716_001.jpg
doc00187420170529083021_001.jpg
doc00188620170529102230_001.jpg
doc00190520170529121213_001.jpg
doc00189820170529111528_001.jpg
doc00197220170530100851_001.jpg
Velo_05_.0001.jpg
velo ej 02_PhysCamera002.jpg
velo 10_PhysCamera001.jpg
ROBBANTOTT.jpg
doc00192720170529184628_001.jpg
helyszin.jpg
alapraj1.jpg
alaprajz.jpg
doc00191820170529173516_001.jpg
doc00198320170530154035_001.jpg
facade.jpg